Az óvodai beszoktatás lélektana

2012. november 15. Páli Patrícia
2. oldal

Játékok


Az óvodai játékok a gyerekek életkori sajátosságaihoz illeszkednek. A kiscsoportosoknál így a következő játékok kerülnek ki a polcokra: fajátékok, műanyag játékok, kemény fedeles könyvek, zsírkréta, só/liszt gyurma, plüss állatok, figurák.

A játékok kiválasztásánál a higiéniai szempontok is fontosak ebben az életkorban, hiszen a gyerekek ekkor még gyakran szájukba veszik a játékokat, így elengedhetetlen, hogy rendszeresen fertőtleníteni, mosni lehessen azokat.

Az óvodába bevitt játékokért az óvoda felelősséget nem tud vállalni – ezt a szempontot figyelembe véve kell a szülőnek mérlegelnie, hogy mit enged be gyermekével a csoportba.

Ruházkodás


Fontos, hogy egy kiscsoportosnak megfelelő mennyiségű váltóruhája legyen az óvodában (fehérnemű, zokni, nadrág, póló), hiszen ebben az életkorban akár naponta többször is át kell öltöztetni a gyerekeket.

A gyerekek évszaknak megfelelő öltöztetése mellett arra is érdemes odafigyelni, hogy ruhájuk könnyen feladható és levehető legyen. A csoportszobában a mamusz és a papucs használata nem megengedett, mert ezek balesetveszélyesek.

Az öltözködést illetően az alábbiak várhatók el egy kiscsoportostól:
  • fel tudja venni gumis derekú nadrágját vagy szoknyáját,
  • cipőjébe bele tudjon bújni,
  • ismerje fel saját ruháit (nagy segítség, ha a szülő a gyerek jelét belerajzolja, belehímezi a ruhába).
Amiben viszont még segítséget kaphatnak a gyerekek:
  • pulóver, póló fel- és levétele,
  • cipők kötése, tépőzárazása,
  • cipzárazás, kötés, gombolás, csatolás.

Étkezés


Az óvodában a gyerekek már önállóan étkeznek. Ebben az életkorban a helyes eszközfogás még nem várható el, a kiscsoport végére azonban már ennek is ki kell alakulnia.
Az ebéd során – az életkori sajátosságokat figyelembe véve – a kicsik csak kanalat használnak, a középső csoportban kezdik el a villa, majd nagycsoportban a kés használatát. Az étkezésben segítséget kapnak a víz és egyéb innivalók öntésében.
A húsokat és hasonló ételeket feldarabolva kapják, a naposság ekkor még nem kerül bevezetésre.

Tisztálkodás


A szobatisztaság az óvodakezdés feltétele. Egy kiscsoportostól a tisztálkodás terén elvárható, hogy
  • jelezni tudja szükségleteit,
  • tudjon szappannal kezet mosni és kezet törölni (a saját törölközőjét használja),
  • tudjon önállóan fogat mosni (az első és második héten üres fogkefével mosnak fogat, majd a harmadik héttől már fogkrémet is használnak a gyerekek),
  • le tudja húzni a WC-t.
Ebben az életkorban még segítséget kapnak a popsi törlésben, illetve szülői kérésre az óvónők alvás alatt felkeltik a gyerekeket azért, hogy kimehessenek pisilni.

Alvókák használata


Higiéniai okokból az óvodai csoportszobába cumit és cumisüveget nem lehet bevinni, hiszen a kicsik óhatatlanul is hozzáérnek egymás dolgaihoz, illetve a szájukba veszik azokat.
Másrészről jelentős konfliktusforrás is lehet a cumi: abban az esetben, ha az egyik gyereket már leszoktatták a cumiról, és az oviban azt látja, hogy más használhatja a cumiját, akkor nagy eséllyel szeretne ő is újra cumit használni.

Megengedett ugyanakkor, hogy a gyerekek bevigyék a csoportba az alváshoz szükséges kis tárgyaikat. Ezeket az alvókákat a nap során külön kosárban szokták tartani, higiéniai okokból kifolyólag sok helyen nem engedik meg, hogy az udvarra kivigyék kedvenceiket a gyerekek.
                         

Foglalkozások


Kiscsoportban még nincsenek kötelező délelőtti foglalkozások, kötetlen formában azonban már ekkor is jelen vannak a környezet, ábrázolás, zenei- és irodalmi nevelés területeire irányuló kezdeményezések. Egy kiscsoportostól már elvárható, hogy figyelme legalább néhány percig fenntartható legyen. Az egyetlen kötött foglalkozás a napi torna, amely szeptemberben és októberben még csak 10-15 percet vesz igénybe, novembertől azonban már hosszabb (15-20 perc), komolyabb torna keretében mozognak a kicsik, amelyre tornaruhába is öltöznek.


A fenti áttekintéssel célom az óvodai szokások és kiscsoportosokkal szemben támasztott elvárások bemutatása volt, amely támpontot adhat a szülőknek a beszoktatásra való felkészüléshez. Természetesen az egyes óvodák gyakorlatában mutatkozhatnak különbségek, az összefoglaló a leggyakrabban előforduló jellemzőket tartalmazza.

A következő részben a felkészülést támogató technikákkal, ötletekkel folytatom az óvodai beszoktatás előtt álló szülőket.

Páli Patrícia
pszichológus,
kineziológus,
coach




1
2



A rovat további cikkei
Nem baj, ha a szülő tökéletes akar lenni!
Miért jó LifeGarden gyermeknek lenni???
Közeleg a tavasz
Frozen, vagy Jégvarázs?
Félelem és szorongás






VÁLLALATOKNAK



CSALÁDOKNAK
Családi tervező rendelése
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt.





LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Egy amerikai férfi, John Wood, akiről talán sose hallottunk nagyjából ötször tö...
Aludj jól!
Észrevettem, hogy az utóbbi években egyre több olyan emberrel ta...
A kommunikáció 10 aranyszabálya
Nem csupán pszichológusként, de üzletemberként, figyelmes társké...
Négy komoly tévhit a testbeszédről – Valóban érted a nonverbális jeleket?
Gyakori félreértés, hogy a testbeszéd vagy a nonverbális kommuni...
Teljesítményt gátló kiáltás
Bizonyára mindannyiunk számára ismerős már az a tenisz meccseken...
PARTNEREINK



GYORS SZAKEMBER KERESŐ



AJÁNLÓ
"Mit kezdjek a gyerekkel, aki tíz év versenysport után egyszerűen abba akarja h...
Van 5 perced magadra? Csatlakozz Te is!

Azért, hogy minél több olvasónkn...
Van 5 perced magadra? Csatlakozz Te is!

Azért, hogy minél tö...


ESEMÉNYNAPTÁR
2017. december 12. 07:18


CÍMKEFELHŐ