A nagy kékség

2013. március 25. Sági Balázs
színes, magyarul beszélő, francia-amerikai-olasz romantikus dráma, 168 perc, 1988



Luc Besson neve 1988-ban íródott be kitörölhetetlenül a francia filmkészítés nagykönyvébe; az Élethalálharc és a Metró viszonylagos sikere után robbantak a hazai pénztárak, ahogy a Nagy kékségcímű új alkotás (az akkor 29 éves rendező első angol nyelvű filmje) feltűnt a helyi mozikban. Besson, aki kivételes gyermek- és fiatalkori évei alatt bejárta a világ tengereit és óceánjait búvároktató szüleivel, delfinekre specializálódó tengeri biológusnak készült, mígnem 17 évesen egy búvárbaleset derékba törte karrierjét – hogy elkezdődjön egy másik, többnyire a tengerszint felett játszódó, emlékezetes életpálya.

A Nagy kékség bizony kultuszfilm lett, bemutatásakor több mint egy teljes évig játszották a francia filmszínházak (!). Hogy miért lett ekkora siker? Ennek oka abban keresendő, hogy az író-rendező a filmbe öntötte szíve összes melankóliáját, óceánimádatát, delfinszeretetét, világtól való elvágyódását, a megismerés olthatatlan vágyának érzését és gyermekkorának összes szépséges és szomorú emlékét. Egy tagadhatatlanul európai film született (távol az amerikai kliséktől), egy könnyed és egyszerre mély dráma az elvágyódásról, ártatlanságról, emberi kapcsolatokról, szerelemről; egy "mediterrán road-movie" (Görögország, Szicília partjai, francia Riviéra, Peru, Taoromina), melyet végig átleng és átitat a friss tengeri szellő és a sós víz illata, a lebegés szavakba nem önthető érzése és a végtelenség atmoszférája.

A történet főhősei valós személyek által inspirált szabadmerülők (légzőkészülék nélküli könnyűbúvárok), Jacques Mayol (Jean-Marc Barr) és Enzo Molinari (Jean Reno), akik barátságát gyermekkoruktól kezdve az óceán szeretete és a versengés határozza meg. A temperamentumos Enzo a legjobb akar lenni, bizonyítani a világnak és önmagának. Mayolt nem a vetélkedés vonzza a merülésben: ő mindig is sokkal inkább volt része a nagy kékségnek, mint a szárazföldnek - inkább delfin, mintsem ember; félénk, világunkba szocializálódni képtelen ember-hal ő, a kis hablegény, aki mintha a kék-sötét mélységben fogant volna, ami folyvást szólítja vissza, hívja őt magához, valahogy úgy, mint a vadon szava Jack London kutya-farkasát.

Ártatlan főhősünket a szerelem és szenvedély határtalan, tiszta élménye kísérti meg, megtapasztalja a feltétel nélküli önfeladást, de szíve így is a tengeré marad. A film központi magjául szolgáló óceán és az ahhoz kapcsolódó rejtélyes elvágyódás tekinthető ugyan szimbolikusnak, bár ez erősen megkérdőjeleződik egyrészről a rendező életútjának ismeretében (aki számár a víz nem megfoghatatlan szimbólum, hanem lételem), másrészről az ábrázolt külvilág idillikus volta fényében – miért menekülne a hétköznapi ember ettől a gyönyörű világtól, mediterrán élettértől? A film nem a megcsömörlött átlagember elvágyódását, menekülését helyezi középpontba, hanem a világunk szabályait érteni nem képes, magába zárkózott emberről szól, az idegenről egy idegen földön, aki megtagadja az asszimilálódást.

Jean Reno, akinek neve a rendező első fekete-fehér rövidfilmjétől kezdve összeforrott Bessonéval, mellékszerepében megmutatja, mi is az a színészet; fantasztikusan karizmatikus alakítása a mai napig legemlékezetesebbje, habár első igazi főszerepe még hat évet várat magára, mint Leon, a profi bérgyilkos. A szintén meggyőző Jean-Marc Barrt pedig a híres dán dogma-rendező, Lars von Trier vette maga mellé házi színésznek, és az Idióták kivételével eddig minden nagyjátékfilmjében szerepeltette.

A film három különböző verzióban hozzáférhető: nálunk elsősorban a 2 órás amerikai verzió vált ismertté, a francia eredeti változat ennél egy negyed órával hosszabb volt; aztán kiadták a 168 perces vágatlan változatot is, amely a karakterek további árnyalásával gazdagította elődeit, és valamelyest mélyebb és tartalmasabb élményt kínál. Igazából mindegy, melyik verzióhoz jutunk hozzá (bár Eric Serra díjnyertes zenéje az amerikai verzióból hiányzik, és ott a befejezés is meglehetősen eltérő), a film mindenképpen megérdemel egy megtekintést. Besson vizuálisan is erőteljes rendezése ma is nagyon hatásos, atmoszférateremtése kiváló, a képek pedig pompázatosak. A film leginkább egy álombeli élményhez hasonlít, titkos vágyainkhoz szól, azokat piszkálja fel; a megfoghatatlan, örök elvágyódás lenyűgöző filmélményét kínálja.


A nagy kékség - trailer


Forrás: http://www.mozinet.hu/index.nof?filmid=1695&nyelvid=1&k1=1&k2=43

Részletek
Rendező: Luc Besson
Operatőr: Carlo Varini
Szereplők: Jean Reno, Jean-Marc Barr, Rosanna Arquette


További ajánlók
A Bélier család
Az ismeretlen
Zuhanás a csendbe
Babák - Az első év
Henry Fool






VÁLLALATOKNAK



CSALÁDOKNAK
Családi tervező rendelése
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt.





LEGOLVASOTTABB CIKKEK
A légúti hurutos megbetegedések mellett a másik leggyakrabban előforduló betegs...
Teljesítményt gátló kiáltás
Bizonyára mindannyiunk számára ismerős már az a tenisz meccseken...
Philip Zimbardo: Hogyan válnak az átlagos emberek szörnyetegekké... vagy hősökké
Philip Zimbardo tudja, milyen könnyen válnak a jó emberek gonoss...
Könyvtárak a jobb életért
Egy amerikai férfi, John Wood, akiről talán sose hallottunk nagy...
Az óvodai beszoktatás lélektana
Páli Patrícia cikksorozata az óvodai életről felnőtteknek.
...
PARTNEREINK



GYORS SZAKEMBER KERESŐ



AJÁNLÓ
"Mit kezdjek a gyerekkel, aki tíz év versenysport után egyszerűen abba akarja h...
Van 5 perced magadra? Csatlakozz Te is!

Azért, hogy minél több olvasónkn...
Van 5 perced magadra? Csatlakozz Te is!

Azért, hogy minél több olvasónknak sikerüljön, Feb...


ESEMÉNYNAPTÁR
2017. október 20. 12:33


CÍMKEFELHŐ